Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


IVWILD

2017.03.21

IVWILD

Az IVWILD technika rengeteg tervezéssel jár, és már reggel neki kell látnunk a gyakorlatnak, de segítségével arról álmodhatunk, amiről csak szeretnénk:

 

Előkészületek – Tervezés:

A reggeli ébredés után világosan fogalmazzuk meg, hogy aznap este mivel szeretnénk álmodni, röviden tömören, állító mondatba tegyük szándékunkat. Ezután testünket hozzuk mély, relaxált állapotba, majd miután elértük a félálomszerű relaxált állapotot ismételjük el az álmunkat megfogalmazó mondatot magunkban vagy hangosan.

Példamondat: Egy tengerparton állok, körülöttem fák, hegyek vannak.

Ennél a pontnál gondolatainkat összpontosítsuk a mondatra és jelenítsük meg az álmot oly módon, mintha éppen akkor történne.

Ezt a nap folyamán többször is alkalmazzuk. Természetesen, ha nem tudjuk magunkat kellően relaxált állapotba hozni, mert dolgozunk, iskolába vagyunk stb. akkor is szánjuk annyi időt, amíg rendesen meg tervezzük az adott álomhelyszínünket, és a gondolatainkat a példamondatra fókuszáljuk.

Lefekvés előtt:

Feküdjünk hanyatt az ágyon és ne gondoljunk semmire, zárjunk, ki mindent a fejünkből összpontosítsunk a levegővételre, amivel felgyorsíthatjuk a mentális megtisztítást. Ha azt érezzük, hogy kezdünk álomba zuhanni, számoljunk vissza 100-1-ig. Amint elménket megtisztítottuk lábujjaink hegyétől kezdve a fejünk tetejéig lazítsuk el minden izmunkat. Mikor már testünk teljesen elnehezült, és elménket is megtisztítottuk, figyelmünket irányítsuk a homlokunk közepére annak is a két szemöldökünk közt található pontra.

 

1. Vizualizálás: Az előkészületek után fókuszunk maradjon a homlokközépen és szépen lassan kezdjünk el vizualizálni egy fehéren ragyogó gömböt, ez azért is hasznos, mert a gömb megjelenítésével nem csak a vizualizációs folyamatot indítjuk meg, hanem a tibeti álom jóga szerint bármilyen álom jelenik meg világos, tisztán felidézhető lesz. A gömböt lassan és fokozatosan vizualizáljuk egyre ragyogóbbá.

 

2. Átalakítás: Amikor elértük azt, hogy a gömb szinte vakító ragyogásban fénylik, kezdjük el megformálni a tájunkat az adott példamondat alapján, amit a reggeli relaxáció folyamán és napközben is ismételgettünk magunkban. A fent említett példamondathoz igazodva: Először a tengerpart megformálásával kezdjük, úgy, hogy elképzeljük a vizet és a partot. Elhelyezzük a fákat és a hegyeket. Ne kapkodjunk, mindent szép aprólékosan tervezzünk meg.

 

3. Belépés az álomba: Az álomba lépésnek több féle módja létezik, ezek közül kettőt fogok ismertetni. Azonban ennél a pontnál, nagyon óvatosnak kell lennünk, tehát csak akkor kezdeményezzük a belépést, amikor a 2. pontban található álomképünk, amit összeraktunk tökéletesen letisztult és minden részlete a helyén van. Ezután álomtestünket el kell, szakítsuk a fizikai testünktől, hogy az álomba kerüljünk.

 

Forgás: az álomképünket fixáljuk, majd egy képzelt erőteljes lendülettel az álomtestünket megpróbáljuk beleforgatni a helyszínbe.

 

Képzelés: A reggeli relaxációnkhoz hasonlóan a 2-es pont alapján álomtestünket beleképzeljük az álomkörnyezetbe a tervezés folyamán, úgy mintha épp ott volnánk. Képzeljük el a tengert, a partot, a fákat és a hegyeket úgy, hogy körülvesznek minket, mind ezt az álomérzéssel egybekötve, majd várjunk addig, amíg az álom megelevenedik, és ne felejtsünk el azonnal stabilizálni.

 

Mind két belépésnek megvan a maga hátránya és előnye is. A forgásnál nem kell időt pazarolnunk arra, hogy mindent magunk köré képzelünk, de félő, hogy a túlzott kapkodás következtében ébren találjuk magunkat. A Képzelés viszont rengeteg időt vesz igénybe, ami miatt könnyedén öntudatlanul eshetünk át az álomvilágba, de ha türelmesen kivárunk és alaposak vagyunk, akkor garantáltan éberen találjuk magunkat az álomvilágban.

 

Ne feledjük, hogy nagy tudatosságot és kitartást igényel a minden napos tervezgetés és koncentráció, ezért ne adjuk fel, ha elsőre nem sikerül, sőt ha 100. alkalomra sem. Idővel képesek leszünk azt és arról álmodni, amiről mi szeretnénk.

 

Ezzel a két alternatív WILD technika segítségével mi magunk festhetjük meg a környezetet, de megfelelő vizuális képességek nélkül nehéz lesz.

 

Meg kell tanulnunk azt, hogyan teremtsünk egy biztos álmot magunk köré, ami nem esik szét azonnal. A figyelmünket el kell vonjuk az ágyunkban fekvő testünkről.

Előnyei:

 

Logikus:

Felkelésnél az agy logikai központja bekapcsol, ezért sokkal hatékonyabb, mint egy DILD technika önmagába véve. Ez különösen a délutáni szunyókálásoknál mutatkozik meg.

 

Visszaemlékezés:

Az éjszaka közepén álomból felébredve könnyebben vissza tudunk ráemlékezni és akár folytathatjuk is azt egy számunkra szimpatikus módon.

Az álom hossza:

Az álom hossza jóval tovább tart, mivel itt az álmodó a kezdetektől fogva éber tudatban szenderül álomba.

Hátrányai:

Nehéz megtanulni:

Sokan nehéznek találják, hogy közvetlenül az éber állapotból az álom állapotába kerüljenek. Különböző külső ingerek lépnek fel, például holnap felelni fog az illető az iskolában, emiatt nem tudja teljesen megtisztítani az elméjét, ingerlékennyé válik és kizökken a WILD-ből. Időt vesz igénybe, amíg valaki teljesen megtanulja uralni a gondolatait.

Hamis ébredések:

A WILD technika gyakorlásánál rendkívül gyakoriak a hamis ébredések, ezt kudarcként könyveljük el, ami miatt bizalmatlanul fogunk hozzá állni a következő WILD-hez.

Ijesztő lehet:

Az alvás paralízis nagyon is ijesztő tud lenni és ezért néhányan lemondanak a további WILD kísérleteiről.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.